Aloe Vera ital

Aloe Vera ital

Állandóan rohanunk. Reggel a munkahelyre, ahol piszkál a főnök, furkálódnak a kollégák. Délután rohanunk a gyerekekért az iskolába, óvodába, majd szaladunk vásárolni, és haza vacsorát főzni. Kikérdezzük a leckét, majd miután a gyerekek elaludtak, még kivasalunk egy adag ruhát. Minden hétköznap ez a körforgás megy unos-untalan.

Hol marad a testmozgás,

a pihenés, az egészséges étkezés? Mert valljuk be a vacsora készítése gyakran abból áll, hogy berakunk egy mélyhűtött pizzát a sütőbe. Reggelenként egyre fáradtabban ébredünk, elkapunk minden banális vírus, tavasztól őszig a virágpor miatt szenvedünk.

Egyre rosszabbul érezzük magunkat, és ebben a rohanó világban az életmódváltás, a tempó lassítása csak vágyálom marad. A testmozgás megoldható úgy, hogy egy-két buszmegállónyit sétálunk. Hétvégén lefőzhetünk nagyobb adag ételt, amit kiporciózunk a hétköznapokra, és berakjuk a mélyhűtőbe. Próbáljunk meg éjfél előtt lefeküdni, hiszen ekkor a legpihentetőbb az alvás.

Ha ezek ellenére sem érezzük rövid időn belül jól magunkat, szedjünk vitamint. De melyiket? Annyiféle termék van a piacon, hogy csak kapkodjuk a fejünket. Tabletta, kapszula, rágótabletta, pezsgőtabletta, folyékony étrend-kiegészítő. Nekem a folyékony jött be. Nem kell a gyerekeket nyüstölni, hogy nyeljék le, rágják szét. Az én torkomon sem akad meg, mint régebben történt. Úgy éreztem, keresztbe állt a nyelőcsövemen és se fel, se le. Reggel, délben, este egy-egy kupica aloe ital és jöhet vírus, stressz, pollenszezon, nekem kutyabajom! Nemcsak én, de az egész családom egészséges, mint a makk! Mivel? Hát az Aloe Vera ital -lal.